“In marked contrast to the maternity hospital is the freestanding birth center. There were 100 of them in the United States in 1983. By 1984, 300 more were planned across the country; but during that same year, soaring rates for liability insurance for maternity care put the plans on hold. In 1989 the National Association of Childbearing Centers reported that 130 birth centers were in operation nationwide. 

Those involved in birth centers are advocates of low-cost, consumer controlled, comprehensive maternity care. Birth centers are generally licensed by the state health division in which they are located. They are staffed by certified nurse-midwives, consulting physicians, registered nurses and dieticians, and other ancillary medical professionals. The centers provide pregnant women and their families with regular prenatal examinations and educational classes in family health and nutrition, physical fitness, childbirth, and parenting. A support person selected by the pregnant woman, most often but not necessarily the father-to-be, is a critical member of the health care team and participates in all phases of the mother’s care. Women are carefully screened for potential complications, during pregnancy or delivery and only low-risk mothers who anticipate normal, natural childbirth are accepted. In the unlikely event that complications do arise, the childbearing woman and midwife are transferred to the local general hospital (which must be located less than ten minutes away by car or ambulance).”

Leslie Kanes Weisman: Discrimination by Design - A Feminist Critique of the Man-Made Environment

*

“A kórházi szülészettel jól kivehető kontrasztot alkot a szabadon álló szülési központ. Az Egyesült Államokban, 1983-ban 100 volt ilyenből. 1984-re további 300-at terveztek meg országszerte; de még ugyanebben az évben a szülészeti ellátásra vonatkozó egészségbiztosítási terhek magasra növő mértéke parkolópályára tette a terveket. 1989-ben a Gyermekszülési Központok Nemzeti Társasága országos összesítésben 130 működő szülési központról számolt be. 

Azok, akik a szülési központok mellett vannak, az alacsony költségű, fogyasztó által irányított, átfogó szülészeti ellátás támogatói. A szülési központok általában annak az államnak az egészségügyi részlegétől kapják a működési engedélyüket, amelyikben találhatók. Az általuk foglalkoztatott munkaerő okleveles ápoló-szülésznőkből, tanácsadó orvosokból, bejegyzett ápolónőkből és dietetikusokból, valamint más, a járulékos feladatokat ellátó egészségügyi szakemberekből tevődik össze. Ezek a központok a várandós nőknek és családjuknak rendszeres prenatális (szülést megelőző) vizsgálatokat, valamint családi egészségről, táplálkozásról, fizikai erőnlétről, gyermekszülésről és gyereknevelésről szóló tanórákat biztosítanak. A várandós nő kiválaszt magának egy támogató személyt - ez leggyakrabban a leendő apa, de nem feltétlenül kell, hogy ő legyen -, aki az egészségügyi ellátást nyújtó csapatnak egy kulcsfontosságú tagja, és aki az anya egészségügyi ellátásának minden fázisában részt vesz. A nőket a várandósság és a szülés során potenciálisan bekövetkező komplikációk tekintetében körültekintő módon szűrik, és kizárólag olyan anyákat vesznek fel a pácienseik közé, akik alacsony kockázatú, normális, természetes gyermekszülésre számíthatnak. Abban a kis valószínűséggel bekövetkező esetben, ha mégis fellépnek komplikációk, a gyermeket szülő nőt átszállítják a helyi kórházba (amelynek a szülési központtól olyan távolságra kell lennie, hogy autóval vagy mentőkocsival kevesebb mint tíz perc alatt elérhető legyen).”

Leslie Kanes Weisman: Discrimination by Design - A Feminist Critique of the Man-Made Environment

A cigányok és magyarok közötti szexualitás a kedvenc témája, elméleteket gyárt róla. […] Amikor 2010 nyarán egy csoportos beszélgetés során tájékozódni akartam, hogy a cigány nőknek milyen a biológiai önismerete, és mennyire beszélhetünk családtervezésről, a védőnő ezt válaszolta: „A polgármester úr támogatná spirál felhelyezését.

Nagy Pál, Orosz Mihály Zoltánról, Érpatak polgármesteréről

Tódor János: “A polgármester úr támogatná a spirál felhelyezését”

a férfiakról, akik nem verik a barátnőjüket

a tegnapi tüntetésen, azt követően, hogy előtte már három intelligens és felkészült nő (Lovas Nagy Anna / Nők Lázadása, Dr. Spronz Júlia / PATENT, Dr. Wirth Judit / NaNE) elmondott három feszesen felépített, informatív és pontos beszédet, a Szolidaritás képviseletében jelenlévő Tanos Áron (miután Jaksity Kata valami olyasmivel konferálta fel, hogy “legyen egy férfi is”) képes volt megint azzal nyitni a beszédét, hogy bemutatkozott, majd közölte, hogy ő 26 éves, párkapcsolatban él, és (még mindig) nem veri a barátnőjét. 

*

ó, jaj. körülbelül ahhoz tudnám ezt a gesztust hasonlítani, mint amikor a borsólevesem tálalás előtt azzal kecsegtet, hogy “szia, én vagyok a mai ebéded, és szinte biztos, hogy a következő öt percben nem fog felszabadulni belőlem nagyobb mennyiségű ciángáz!”

fantasztikus, észbontó. akkor ez az a szint, amit innentől a férfiaktól elvárhatunk, hogy az illető fizikailag ne bántalmazza élettársát? vagy ez az a léc, amit még épphogy képes megugrani? azért azt egy kicsit kevésnek érezném.

még véletlenül sem kérdőjelezem meg, hogy Tanos a legjobb szándékkal volt jelen, egyúttal pont emiatt nem értem, hogy mi volt ez. 

ráadásul egy olyan tüntetésen, ami többek között a lelki és a gazdasági erőszak tételeire is próbált koncentrálni, meg arra, hogy minősüljenek azok is bántalmazásnak. 

ugyanennek a mondatnak (“én nem verem a nőt, akivel együtt élek”) a nők szájából elhangzó, férfiakat védő (“de hát nem minden férfi elnyomó!”) megfelelője hasonlóan kiakasztó: “én ismerek olyan férfiakat, akik nem bántalmazzák a nőt, akivel együtt élnek”.

értem, hogy ez akár még igaz is lehet (mármint, hogy az illető férfi nem bántalmaz), de mielőtt elhangzik a kijelentés, azért szuper lenne átgondolni, hogy mit is jelez valójában. abszurd volna, ha egy nőnemű ismerősömről mondanám, hogy “jó ember, még egyszer sem verte meg a pasiját”. a fenti (“én nem verem a barátnőmet”) mondat kizárólag egyféle közegben értelmezhető pozitívumként, mégpedig egy olyanban, ahol elfogadjuk az élet természetes tényének, hogy a nők férfiak általi (fizikai és másféle) bántalmazása széles körben elterjedt. 

és ahol férfiként, pontosan ennek következtében, már önmagában attól jó, vagy legalábbis elfogadható társnak számíthat valaki a nők egy részének a szemében, hogy legalább fizikailag nem bántalmazza azt, akivel együtt él. más szavakkal: ez a mondat a “lehetnék rosszabb” kibontott verziója, illetve az “ebben a közösségben még azt is megtehetném veled, hogy verlek, de nem teszem, mert én jó arc vagyok” tömörebb változata.  

szeretném emberek szájából nem ezeket a defenzívából érkező, nem mellesleg érvelésre alkalmatlan kijelentéseket hallani, hanem rálátást és fogékonyságot tükröző, józan gondolatokat. 

mondjuk azt, hogy

“tisztában vagyok vele, hogy egy szexista társadalomban élünk, és ennek a társadalomnak a tagjaként én sem vonhatom ki magamat teljes mértékben a szexizmus hatása alól”

vagy azt, hogy

“tudok róla, hogy nekem is vannak szexista gondolataim meg szexista megnyilvánulásaim, és mivel számomra fontos a bizalmad, ezért próbálok ezeken változtatni, ahelyett, hogy ölbe tett kézzel azt várnám, hogy ezek ellenére gondolj jó, mások emberségét tiszteletben tartó személynek”

esetleg azt, hogy

“igyekszem másokra is odafigyelni, és másokat minél kevésbé elnyomni, de férfiként egy patriarchális berendezkedésben élve, a szándékaimtól függetlenül, mindenféleképpen rendelkezem férfi privilégiumokkal, úgyhogy azon leszek, hogy ezeket a privilégiumokat a nők egyenlőségét előmozdító célokra használjam fel”

.

a másik: próbáljuk meg elengedni ezt a “nem minden férfi elnyomó” dolgot. amiről itt szó van, az egy struktúra, aminek a működése az egész társadalomra kiterjed. az egyéneknek ebben a rendszerben két választása van: 1) részt vesznek a lebontásában, 2) aktívan vagy passzívan, de asszisztálnak hozzá. és igen, még azoknak a férfiaknak is, akik haladó gondolkodásúak, empatikusak, esetleg még pro-feministák is, és részt vállalnak a lebontásra irányuló próbálkozásokban, még azoknak is vannak férfi privilégiumaik; az biztosan nem fogja előremozdítani a nemek közti egyenlőséget, ha valaki ennek a ténynek a tagadásával lát hozzá a feminista célok támogatásához.

Az igazságügyi államtitkár közlése szerint kompromisszumos javaslat született a hozzátartozók közötti erőszakkal kapcsolatos büntetőjogi szabályozás ügyében, a megoldást a jogalkalmazók és a civil szervezetek is el tudják fogadni.

Bárándy: “átverés” a Btk. szigorítása

a tegnapi demón, Antoni Rita (Nőkért Egyesület) szájából hangzott el, és szerintem elég jól összefoglalja a dolgok állását, hogy kompromisszumos megoldások keresésére ellentétes akaratú felek szoktak törekedni; ebben az esetben ez a kormányunkról gyakorlatilag azt mondja, hogy az ő szándékaik ellentétesek azoknak a civil szervezeteknek a szándékaival, akik azt szeretnék, hogy a családon belüli erőszak áldozatai számára hatékony védelmet nyújtson az új Btk. 

A magyar parlament, az az Európai Unióban utolsó előttiként szerepel a férfi-nő parlamenti képviselő-megoszlásban, aminek bizony van kihatása erre a kérdésre is természetesen. A magyar parlament rendkívül szexista. Az ott dolgozó parlamenti képviselőnők az átlagosnál vagy a nemzetközileg ismertnél lényegesen több kifejezetten sértő, megalázó megjegyzést kénytelenek eltűrni, pusztán a nemük miatt. Igyekeznek is nem eltűrni, de nem olyan könnyű akkor, amikor az ember olyan kevesen van egy parlamentben nő. És arra nézve nemzetközi kutatások vannak, hogy a partnerkapcsolatában bántalmazó személy, az munkahelyen is hajlamos bántalmazóként viselkedni, tehát, hogy a két dolog összefügg. És arra is, hogy aki ahhoz szokott, hogy hatalommal rendelkezik, az hajlamosabb ezt a hatalmat az élete minden olyan területén megvalósítani, ahol megteheti.

With Judit, NaNE

világosan látjuk, hogy mit várhatunk nők egyenlőségét érintő kérdésekben egy olyan parlamenttől, amelyben a szexuális zaklatás (tehát a nők elleni erőszak) bevett eszköze a képviselőnők elhallgattatásának. 

az ország népességének kb. 52%-a nő.

egy 50-50%-os női-férfi kvóta indokolt és demokratikus lenne.

kicsit sincs kedvem egy olyan pártra szavazni, ami ezt nem képes biztosítani. 

Az elkövetőknek amúgy is szokásuk, hogy megpróbálják elhitetni az áldozatokkal, hogy bárhol megtalálnák őket, hogy bárhova utánuk nyúlnak, hogy egyszerűen nem létezik, hogy úgy tudjanak segítséget kapni, hogy azt ők ne bosszulják meg. […] Egyáltalán nem ritka, hogy az elkövetők ezt valóban meg is tudják csinálni, ezt az utánanyúlást. Szóval, hogy gyakran szoktak bántalmazott nőket pszichiátriai betegségekkel diagnosztizálni, és még az sem olyan rendkívül ritka, hogy például paranoiával diagnosztizálják őket, miközben ők valóban veszélyben vannak.
Wirth Judit, NaNE
Bár a nemzetközi elvárások szerint a bántalmazási cselekmények lehető legszélesebb körével szemben kell védelmet nyújtani, a tényállás-tervezet valójában nem több, mint egyes (gyakori és - főleg - kevésbé gyakori) bántalmazási cselekmények, már meglévő tényállások nem átgondolt gyűjteménye. A javaslat tartalmaz olyan cselekményeket, melyek kapcsán szinte soha nem indul eljárás jelenleg sem, míg kihagy másokat, melyeket sokkal gyakrabban követnek el, és gyakrabban is kerülnek a hatóságok látókörébe. Nem tér ki a javaslat a gazdasági és társas ellehetetlenítésre, a gazdasági hatalomra törekvésre a bántalmazó részéről, az elszigetelésre, a kényszerítő kontrollra, a bántalmazók által indított tömeges jogi eljárások általi ellehetetlenítésre, a közös gyerekkel való kikényszerített - a bántalmazás fenntartására használt - kapcsolattartásra, a gyermekek veszélyeztetésére a bántalmazó magatartása által, a szexuális erőszak és visszaélés azon gyakori formáira, melyeket sem a kényszerítés, sem az erőszak bevett büntetőjogi bírói gyakorlata nem ismer el (mint pl. a szexuális zsarolás a gyerekre való tekintettel, vagy a nem közvetlen fenyegetéssel való kényszerítés). A tervezet nem rugaszkodik el a betokosodott büntetőjogi formuláktól, melyek eddig is alkalmatlannak bizonyultak a párkapcsolati erőszak hatékony üldözésére és megelőzésére, így az elkövetők felelősségre vonására és az áldozatok védelmére.
[…]
Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy a rágalmazás és becsületsértés beemelése a szabályozásba ellentétes annak céljával. Míg ugyanis az látszólag a bántalmazó cselekmények körének bővítését szolgálja, valójában az áldozatok elhallgattatásának biztosítékát nyújtaná, és az elkövetőket részesítené fokozottabb védelemben, miközben a hamis vád, a hamis tanúzás, sőt, a családon belüli erőszak körében a távoltartás alaptalan kezdeményezése már jelenleg is súlyosan büntetett cselekmények.
NaNE - Nem megfelelő a családon belüli erőszak tényállásának beterjesztett szövegjavaslata