díszzsebkendők & ágytöltelékek • Egy fiatal brüsszeli lány dokumentumfimet forgatott arról, hogyan zaklatják a férfiak, amikor hazafelé tart. A kisfilmből nagy vita lett.

Egy fiatal brüsszeli lány dokumentumfimet forgatott arról, hogyan zaklatják a férfiak, amikor hazafelé tart. A kisfilmből nagy vita lett.

” […] Sofie hazafelé tart egy brüsszeli utcán, és férfiszemek tapadnak a testére. Suttognak, érvelnek, akár követik is, és a sietős léptek ellenére nagyon is konkrétan részletezik, mit, hol, hogyan tennének vele. Sofie prostituált a szemükben. Szajha, ribanc, kurva, és jó a segge, ezt mondják neki. „Ez normális, nem? Te húztál fel.” A francia mondat alanya is Sofie. Sofie, aki megy azt utcán, jellegtelen ruhákban, az egyetemre vagy haza.

Kik ezek a férfiak? Sofie egy olcsóbb dél-brüsszeli városrészben él a multikulturális fővárosban. A kávézók utcai részén férfiak üldögélnek naphosszat, akik többnyire az észak-afrikai országokból származó muszlimok.

Mindezt Sofie vizsgafilmjéből tudjuk. A film címe: Femme de la rue, ami csak hasonlít az utcalányra, mert az femme de(s) rue, inkább: Lány az utcán. És hát éppen ez az, hogy a lány az utcán nem keverendő össze az utcalánnyal. Sofie rejtett kamerát és táskába rejtett mikrofont használt, illetve megkért valakit, hogy filmezze őt és interjúit az utcán. A kamera ilyenkor jól látható, és a férfiak mégis durva megjegyzéseket lihegtek az arcába.

A tizennyolc perces filmet leadták a tévében is. A RTBF csatorna hírműsorának Sofie elmondta: félt, hogy rasszistának tartják majd. Semmiképpen nem a bevándorlók megbélyegzése volt a célja. Öt perc alatt mondjuk húsz férfival találkozik, és közülük egy tesz ilyen megjegyzéseket.

A filmben a szomszéd lány ad tippeket, mit tehet Sofie: ne hordjon szoknyát, ne nézzen a férfiakra, ne menjen ebbe az utcába, meg abba, meg amabba, a pályaudvarhoz, ja meg emebbe se. Ne utazzon metrón. Válasszon kerülőutat. Egy másik javaslat, hogy dugja be a fülét iPoddal, akkor legalább nem hallja, amit mondanak neki.

Mit akarnak ezek a férfiak? Azt gondolnánk, a csadoros nőkhöz szokott, vallásos muszlimok számára az európai nők a maguk lenge ruháiban szabad prédák. Magyarázatot szeretnénk, és a film végigvisz minket ezen a gondolati úton.

Sofie az első jelenetben otthon, a tükör előtt tépelődik: nadrágban és lapos sarkúban indul el, de ugyanazt tapasztalja. Vagy nyolc nő szólal meg, köztük fejkendős asszonyok és egy második generációs arab lány is. Ők sem ússzák meg. Már megszoktam, mondja az egyik. És Sofie már nem hiszi, hogy ő viselkedett kihívóan.

Egy csoport fiatal férfivel beszélget, az egyik elmeséli: ők későn nősülnek, addig is el kell tölteni valahogy az időt. Ez pompás mulatság, odalépni, blablabla, szép vagy, add meg a telefonszámod, elviszlek kocsival. Igazából a módszer nem eredményes, mondhatni, soha nem jön be. Miért? – kérdezi Sofie. „A nőknek rasszista előítéleteik vannak.”

Van-e lányuk, anyjuk, húguk? – tűnődik magában Sofie. Őket tisztelik vajon?

Egy másik, kávézóban üldögélő csoport is elmagyarázza, hogy van ez. „Nyilván te is nézel tükörbe, mielőtt elindulsz. Na, mi azt látjuk. Ha rád se nézne senki, az rossz lenne, nem?” Nevetnek. „Ahelyett, hogy örülnél, tulajdonképpen megköszönhetnéd nekünk, hogy nőnek érezheted magad, kioktatsz minket.”

Sofie türelmesen kérdez. Mégis, mit tehetnék, hogy ne mondjanak nekem ilyeneket?

„Ha férjnél vagy, az segít. A házasságot tiszteljük. Mutasd nekik a kezed.” – „De nekem nincs férjem.” – „Akkor legyen egy ál-jegygyűrűd. Vagy fizetsz nekem órabért, elkísérlek, és elintézem őket.”

Sofie felhívja egy barátját, egyetemi társ lehet, szintén észak-afrikai származású: te biztosan nem csinálsz ilyet. „Az igazság az, hogy én is csináltam. Tudod, a mi kultúránk nagyon zárt. Minden tilos, és mi frusztráltak vagyunk. A szüleink soha nem beszélnek velünk a nemiségről. Még a szomszéd lánnyal sem beszélhetünk. Itt meg azt látjuk, hogy meztelen nők vannak mindenhol. A plakátokon, a samponreklámokban. Ez volna az emancipáció? Hogyan is várják el tőlünk, hogy tiszteljük a nőket?”

Az én kultúrám macsó kultúra lenne? – morfondíroz Sofie. Erre még sosem gondolt. Sorra felvillannak a női testek, a világmárkák hirdetései a brüsszeli utcákról.

Sofie az ablakából látja, hogy egy nő pakol a sarkon egy autó csomagtartójába. Lemegy a lépcsőn. A szomszéd az. „Olyanokat mondanak nekem, hogy… nem is mondom, nem akarok többet itt lakni. Elmegyek.”

Sofie belső mondológjai a legmegrendítőbbek. „Naiv vagyok, hinni akarok a multikulturális Brüsszelben.” – „Ha elköltözöm, feladtam. Ha megszokom, feladtam. Ha visszavágok, feladtam. És nincs más lehetőség.”

[…] Sofie nincs megsértve. Sem szexuális erőszakról, sem gázspréről nem esik szó, csak az utcai verbális inzultus a téma. A muszlim kultúráról csak a barát mesél. Az egész filmet átlengi valami kommentár nélküli, nagyon őszinte és csodálkozó viszonyulás, a makacs hit abban, hogy szabad vagyok, jogom van nyugodtan végigmenni az utcán. Nincs benne indulat: mint a legjobb dokufilmesek, Sofie mindössze megpróbálja megérteni, miért történik, ami történik.

Sofie-nak tömegével írtak e-maileket azok a nők, akik eddig hallgattak, de nap mint nap ugyanezt élik át. Másrészt sok kritikát kapott a sajtótól és a tévénézőktől: a filmje csak fokozza az idegengyűlöletet. Sofie-val volt tele a sajtó. A hírverésre a politika is azonnal reagált. Philippe Closebrüsszeli alpolgármester megszólalt a híradóban is: szeptembertől bírságra számíthatnak, akik akár verbálisan zaklatják a nőket. Mindezt a jog nyelvére lefordítani és a szabadságjogokkal harmonizálni igen szép feladat. A műsorvezető is rákérdez: hogyan bizonyítható az ilyesmi? Az alpolgármester egy pillanatig sem bagatellizálja a problémát: fontos, hogy a nők panaszt tegyenek, már a szankció elvi léte is visszatartó erő.

A Sharia4Belgium radikális csoport képviseletében Abu Haniefa augusztus 2-án negyedórás videóüzenetben (Felszólítás az igazhitűekhez), flamandul foglalt állást: a film lejáratja a muszlimokat, az a nő úgy néz ki, mint egy olcsó prostituált, kint van mindene, ne csodálkozzon, hogy így viselkedtek vele.

Sofie feljelentette a csoportot, amelynek már régebben is meggyűlt a baja a hatóságokkal, és vidékre költözött. A facebookon nem lehet megtalálni, és a filmje sem elérhető, amikor e sorokat írom.

[…] A vita még folyik. Van, aki szerint nem kulturális különbségről van szó: aki primitív, az beszól. Mások szerint az, hogy akár jólnevelt férfiak is becsmérelhetnek nyilvánosan nőket, olyasmi, amire igenis a kultúrájuk ad engedélyt. Persze nem csak a muszlimoké. Megtehetik, és ha kedvük van, meg is teszik. A Guardian Sofie Peetersről szóló cikke megemlíti, hogy a virágos ruhájú francia lakásügyi miniszter, Cécile Duflot belépésekor füttyögtek a konzervatív honatyák.

[…] Sofie is elmondta, hogy a muszlim férfiaknak csak a töredéke viselkedik így. Viszont tény, hogy a kamera egyetlen szőke molesztálót sem rögzít. Nehéz kérdés, hiszen a film elszakad alkotója szándékától: ha többségi, született európaiként mutat be ebben a kontextusban csupa sötétebb bőrű férfit, akkor hiába beszélget velük a megértés szándékával, a témára óhatatlanul ráharapnak a bevándoróellenes csoportok. De azt antirasszistaként sem tehetjük, hogy nem tiltakozunk a nők elleni erőszak láttán, bárki is követi el. Láthattuk, hogy van, aki a zaklatás visszautasítását is a rasszizmusra vezeti vissza. Sőt, talán részben épp a szexizmus szekértolói akarják a rasszizmus vádjával elfojtani Sofie tiszta és friss hangját. Másrészt viszont az előítéletek még vagy inkább már így is erősek. És ha a film láttán tiltakoznak azok, akik igenis tisztelik új hazájuk normáit, az is jogos. […]”

Gerle Éva: Utcalányról jött a hír (Le Monde Diplomatique)

ezt az érdekes linket, és a kapcsolódó guardian-cikket (Belgium film on street harassment strikes a chord across Europe) csigalepcso küldte, nagyon köszi!

pár kiegészítés ehhez:

1. a CEDAW szerint 1) a szexuális zaklatás a nők elleni erőszak egyik fajtája 2) a szexuális zaklatás nem csupán szexuális szolgáltatások követelésével, hanem más magatartásokkal is elkövethető és 3) a szexuális zaklatás a nemi alapon álló diszkrimináció egyik formája.

az EU-ban 2002-ben született olyan szabályozás, mely kétséget kizáróan megadja a szexuális zaklatás meghatározását, és egyúttal leszögezi, hogy a szexuális zaklatás a nemi alapú diszkrimináció egyik fajtája. (elsősorban a foglalkoztatás során biztosítandó egyenlő bánásmód kapcsán foglalkozik a vonatkozó 2002/73/EC irányelv a szexuális zaklatással.)

Magyarországon jelenleg (az EU-s irányelv megléte ellenére) nincs semmilyen jogszabály, amely a szexuális zaklatást nevesítené. (forrás)

2. vegyük észre, hogy a szöveg szerzője mennyire kevésszer (talán 2x) használja a ZAKLATÁS kifejezést (szerepel a “molesztáló” szó, a “nők elleni erőszak”, a “szexizmus”, sőt: egyszer a “szexuális erőszak” is, bár utóbbi tagadásban). rengeteg szinonima/helyettesítő/ráutaló szó van (lásd: az általam vastaggal kiemelt szavakat), de a jelenség néven nevezése meglehetősen ritka.

3. a szöveg egy ponton, implicit módon (gondolom akaratlanul) azt üzeni, hogy az utcalányokat jogos zaklatni, a “sima” utcai járókelő nőket meg nem. ez persze nem korrekt. senki nem “érdemli meg” a zaklatást. és az erőszak semmilyen más formáját sem. még a prostitúcióba kényszerített nők (“utcalányok”) sem.

4. nagyon jellemző a megszólaltatott emberek áldozathibáztató reakciója. a nő, aki tanácsot ad a főhősnek, az áldozattá válást megelőző ötletekkel látja el. mintha ezek működnének, mintha a nők hibája lenne, mert nem elég óvatosak.

a megszólaltatott férfiak pedig, igen tipikus módon, a nőt teszik felelőssé saját tetteikért (lásd: szépségre/szexuális vonzerőre, kihívó öltözködésre való hivatkozás). merthogy, ugye már mindenki kívülről fújja ezt, így néz ki, amikor nőként a férfiak által elkövetett erőszak áldozatává válik valaki egy patriarchális társadalomban. ha nőként élsz, bűnhődnöd KELL, pusztán azért mert van egy tested, amit néha közterületre mersz vinni.