Kedves GPP
Van pár dolog, amit rögzíteni kell, mielőtt összeházasodunk — olyan dolgok, amiket már átbeszéltünk — a többségüket.
Tudnod kell, hogy vonakodom a házasodástól, és azt, hogy úgy érzem, hogy ezáltal tönkreteszek esélyeket a munkában, ami a legtöbbet jelenti számomra. Még most is úgy érzem, hogy ez legalább annyira bolond lépés, mint bármi, amit tehetnék. Tudom, hogy lehet, hogy lesznek dolgok, amik kárpótolnak majd, de nem merek előretekinteni.
A közös életünkkel kapcsolatban, azt akarom, hogy értsd meg, hogy nem várom el tőled azt, hogy a hozzám való hűségnek bármiféle középkori törvényéhez ragaszkodj, és magamat sem akarom ilyen módon hozzád kötni. Ha képesek leszünk őszinték lenni egymással, akkor fogjuk tudni, azt hiszem, a legjobban elkerülni a felmerülő nehézségeket, ha arra kerülne a sor, hogy te vagy én mélyen (vagy átmenetileg) érdeklődnénk más iránt.
Kérlek, ne avatkozzunk bele egymás munkájába vagy szórakozásába, és ne hagyjunk betekintést a világnak a bizalmas örömeinkbe és nézeteltéréseinkbe. Ehhez kapcsolódóan, lehet, hogy megtartok magamnak valamilyen helyet, ahová mehetek, ha magam akarok lenni néha, mivel azt nem tudom megígérni, hogy mindenkor kibírom majd a bezártságát egy még oly vonzó ketrecnek sem.
Meg kell követelnem tőled, hogy betarts egy kegyetlen ígéretet, ami abban áll, hogy el fogsz engem engedni egy éven belül, ha nem találunk együtt boldogságot.
Igyekezni fogok, hogy minden tekintetben kihozzam magamból a lehető legtöbbet, és megadjam neked azt a részemet, amit ismersz, és amit úgy tűnik, hogy akarsz.
A.E.
*
George G. Putnam hat alkalommal kérte meg Amelia Earhart kezét, mielőtt A.E. igent mondott. 1931-ben kötöttek házasságot, G.P. édesanyjának házában. A.E. “partneri viszony”-nak nevezte házasságukat, amiben “kettős irányítás” van, megtartotta saját nevét, nem volt hajlandó elfogadni, hogy Mrs. Putnam-nak hívják. ellenben a férjét gúnyolódásból gyakran nevezték Mr. Earhart-nak.
(via missrep)
Source: purdue.edu
982 Notes/ Hide
-
sarah-bellum likes this
-
mortal-husk reblogged this from amandahess
-
maybefreelove reblogged this from laadoracion
-
hausofvanity likes this
-
b-eautymyth likes this
-
voreacos23 reblogged this from amandahess
-
roundabend likes this
-
literarylibido reblogged this from amandahess and added:
reasons i am obsessed with Amelia Earhart.
-
elledwen reblogged this from amandahess and added:
Amelia Earhart’s prenup letter to George Palmer Putnam
-
zeszeszes reblogged this from ohhoe
-
secretstosuccess likes this
-
ohhoe reblogged this from amandahess
-
outerstace reblogged this from amandahess
-
cranberryflags likes this
-
ohsukisuki reblogged this from justine-the-guillotine
-
justine-the-guillotine reblogged this from imbeccable00 and added:
“You must know my reluctance to marry.”
-
heidimomtag likes this
-
burtonrunyan reblogged this from audreyhepburncomplex
-
thisisforthenewsies reblogged this from missrep
-
du-cerveau reblogged this from ericshaw
-
atinykerfuffle reblogged this from skyootumcrux
-
capricioussunflowers reblogged this from skyootumcrux
-
skyootumcrux reblogged this from theheadlessgirl
-
bluewritingongreenwhy likes this
-
boykrishna likes this
-
restorationwithin likes this
-
restorationwithin reblogged this from c-l-i-t-t-e-r
-
th3n1ghtf0x reblogged this from theheadlessgirl
-
thesoufflegirl-whocan reblogged this from theheadlessgirl
-
theheadlessgirl reblogged this from superherojuice
-
maybefreelove likes this
-
c-l-i-t-t-e-r reblogged this from laadoracion
-
pulpandmash likes this
-
laadoracion reblogged this from superherojuice
-
laadoracion likes this
-
renar likes this
-
renar reblogged this from superherojuice
-
ragnaroktopus likes this
-
superherojuice reblogged this from eumen
-
somedaysomeway likes this
-
imnothavingfun reblogged this from jessicavalenti
-
lilmissdisaster likes this
-
wishingdusts likes this
-
neverlandsociety likes this
-
wedgeswedgeswedges likes this
-
alittleverydirectionless reblogged this from jessicavalenti
-
alittleverydirectionless likes this
-
unusualromantics reblogged this from loveisfluid and added:
It is so uplifting to be reminded that other people, important people even, in other times as well as now have felt...
-
ceremonyceremony reblogged this from morganerichardson and added:
Modern vows…from an extraordinary woman’s prenuptial agreement?! Amelia Earhart’s prenup has been a topic of discussion...
-
curiousproblems reblogged this from percygranger and added:
Amelia Earhart’s prenup
- Show more notes

